Kindl Gábor

Többszörös magyar bajnok és válogatott triatlonista
 

IM idő: 9:02

Maraton: 2:31

Nagyreményű válogatott triatlonistaként azzal a fájdalmas ténnyel kellett szembesülnöm, hogy már több időt töltök az orvosi várótermekben, mint az edzéseken. Permanens fáradtság, visszatérő megfázások, gyulladások, borzalmas vérképek tépázták a felkészülésemet. Ebben az időben jártam a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola vendéglátó és szálloda szakára, ahol kötelező tantárgy volt a táplálkozástan és a hozzá kapcsolódó higiéne és mikrobiológia, szerves és szervetlen kémia. Már az első órán elsüllyedtem a padban, mert már az ott hallott élettani törvényszerűségek megkerülésével próbáltam a sportéletben boldogulni. Elképesztően hasznos volt az a szigorlattal zárult három félév!

1992-ben egy kudarcos rövid távú OB után döntöttem úgy, hogy elindulok a Nagyatádi Ironman versenyen, amely véletlenül az évszázad egyik legmelegebb napjára esett. Tisztában voltam azzal, hogy a siker vagy éppen a kudarc az egészséges attitűd mellet a FRISSÍTÉSEN fog múlni. A főiskolán szerezett tudás birtokában állítottam össze a frissítési tervet, amely végül egy rendkívül mosolygós célbaérkezéshez segített! A verseny után id. dr. Herr Gyula akkori kórházigazgató főorvos úr kérdezte, hogy ez hogy is volt, én pedig lelkendezve meséltem neki a szénhidrátokról, a sóról, a vízről, a húszperces frissítési ciklusokról. Ő volt az, aki aztán azt mondta, hogy akkor most innentől kezdve minden évben eljössz ide, és a versenyt megelőző napon elmondod minden indulónak azt, amit most nekem elmondtál. Ez az „Ironman kis tudomány” kerekasztal beszélgetések megszületésének története!

Gabor at the race of Balatonman

Idővel egyre többen fordultak hozzám a tökéletes frissítési terv összeállításhoz nyújtott segítségért. Rendkívül frusztráló volt, hogy már képtelen voltam minden hozzám fordulónak segíteni. Ugyanakkor évről évre láttam/látom, hogy pl. Nagyatádon mennyien okoznak felesleges szenvedést maguknak a helytelen frissítéssel. Zahorecz Zsolt barátom ötlete volt egy applikáció létrehozása, amellyel sok-sok sportolónak tudunk segíteni a frissítés rendkívül komplex kihívásának a kezelésében. Amikor több mint két éve belevágtunk, nem gondoltuk volna, hogy ilyen hosszú időt fog igénybe venni egy nemzetközi szinten is versenyképes termék létrehozása. A matematika, az élettan, a kémia, a fizika olyan bonyolultan kapcsolódnak egymásba a frissítési algoritmusokban, hogy önmagunk meg sem tudtuk volna oldani az előttünk álló feladatokat. Tisztában vagyunk a felelősségünkkel, mert akik azáltal, hogy letöltik az alkalmazást és használják azt, megbíznak bennünk, mert végső soron az egészségüket és ezzel az életüket adják a kezünkbe!

 
 

Kiss Melinda

Maraton: 3:14:55

3000m: 9:56:08

Futóedzőként és szervezeti kommunikációs szakemberként, otthon lévő anyukaként kerültem az Enduraid projektbe 2015-ben amikor elkezdtek felpörögni az események és kellett egy ember aki összefogja a szálakat. A rendkívül izgalmas feladat és a termék egyedülállósága egyből megragadta a fantáziámat és az, hogy a munkámnak köze van a sporthoz csak hab volt a tortán. Kis létszámú csapatunk sok mindenen keresztülment az elmúlt időszakban, de létrehoztuk, amit megálmodtunk. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg sportolónak hasznára válik az Enduraid és sok-sok örömteli és kiegyensúlyozott versenyélményt eredményez az applikáció használata. Enduraid, made with Love!

At Munich Marathon
 

Zahorecz Zsolt

1989 óta vagyok a triatlonban. Mindig arra törekedtem, hogy bajnok legyek. Néha sikerült, néha nem. Azt hittem a hőség és a sikeres versenyzés kizárják egymást. Féltem az extrém körülményektől.

Több év kihagyás után a versenypálya szélén állva fontos tapasztalatot szereztem.

2009-ben feleségem Góg Anikó hosszú távú magyar bajnoki címéhez asszisztáltam, amikor spontán szakmai kapcsolatba kerültem Kindl Gáborral. Nagyon régen ismertem, de nem a szakértőt láttam benne, hanem egy klasszis sportolót. Áttekintette a frissítési stratégiánkat, belenyúlt és változtatott. Az eredmény egy fényes győzelem. Engem meggyőzött.

Évekkel később, amikor egy innováción dolgoztam  - hát persze hogy a hűtésen – felhívott. 

 - Zsolt, lenne miről beszélnünk, vannak közös témáink. 

Mint például a szinergiák. Összeültünk, beszélgettünk. És kiderült, hogy mindketten ugyanazon dolgozunk csak más irányból. Innováció, hatékonyság a sportban. Gábor fejében volt a tudás a frissítésről, nálam a kezdeményezőkészség. Az eredmény az Enduraid. A víziónk tiszta volt. Minden sportolóhoz jusson el a tudás, hogy a versenyek teljesítése ne csupán a szerencsén múljon.

Balaton Half Marathon