Hosszútávú sport kihívások frissítési terve 3. rész. Üzemanyagaink.

A hosszú távú állóképességi versenyek teljesítése és a teljesítéshez kapcsolódó érzések, a szenvedés foka azon múlik, hogy fenn tudjuk-e tartani az aerob energiatermelő rendszer hatékony működését. Ehhez üzemanyagokra és megfelelő környezetre, testhőmérsékletre és sav-bázis egyensúlyra (ph-tartományra) van szükségünk.



Nézzük az üzemanyagokat: oxigén valószínűleg lesz a pálya teljes hosszában megfelelő mennyiségben, az esetlegesen relatív oxigénhiányért csak magunkat okolhatjuk, mert ez minden esetben a tempó helytelen, nem az aktuális edzettségi állapotunknak megfelelő megválasztására vezethető vissza. Ez igen súlyos hiba, mert az anaerob rendszerből nem lehet következmények nélkül kölcsönözni. Az ilyen energiakölcsönzéskor keletkező melléktermék, a tejsav előbb utóbb leállítja a kiváló kis erőművünket, mert az ott dolgozó enzimek, nem képesek dolgozni, ha nyakon borítjuk őket egy jó adag savval. Egy kicsit tudományosabban: az aerob energiatermelő rendszert (citrát kör + terminális oxidáció) működtető enzimek optimális ph-környzetben tudják feladatukat ellátni, ha a környezet túlságosan savassá válik működésük leáll. Persze a tejsav felhalmozódására is van válasza a szervezetünknek: elindul a Cori-kör működése, de ez egy energiát igénylő folyamat, és nekünk verseny közben másra kell az energia. Az oxigént kipipálhatjuk, ha edzettségi állapotunknak megfelelő intenzitást, tempót választunk, nem lesz gond az ellátással.



A másik üzemanyag, a szénhidrátok biztosítása már jóval fogósabb feladat! Még a legedzettebb élsportolók is véges mennyiségben képesek raktározni, ezért verseny közbeni pótlásukról mindenkinek gondoskodnia kell. A probléma az, hogy rettenetesen nehéz őket hatékonyan pótolni! Nem azzal van a baj, hogy a gyomrunkig nem tudjuk eljuttatni őket. A modern energiazselék már a rágás és nyelés nehézségétől is megkímélnek minket. SAJNOS! Sajnos, bizony, mert amíg keksszel, vagy pogácsával, esetleg müzli szelettel frissítettünk, már a nyelés kivitelezéséhez is vízre volt szükségünk. Az életet adó víz, ugyanis frissítés közben is életet ad! Hiába juttatjuk el ugyanis a gyomrunkig a szénhidrátokat, azoknak a tápcsatorna gyomrot követő szakaszáig is el kell(ene) jutniuk, amelyet vékonybélnek hívnak, ahol a szénhidrátok szinte az összes tápanyaghoz hasonlóan fel tudnak szívódni. A gyomron való továbbhaladásnak egy igen szigorú feltétele van csupán: a gyomortartalom ne lehet túlságosan sűrű, nem lehet a vérplazma ozmózisnyomásánál nagyobb nyomása! Nyolc százalékosnál nagyobb sűrűségű oldatból már nem igazán tudnak felszívódni a szénhidrátok! A gyomrunk nem engedi tovább a sűrű tartalmat a vékonybél felé, amíg az fel nem hígul. Ez pedig úgy lehetséges, hogy a szervezet felől áramlik víz a gyomrunkba!



Gyomorfeszítés, gyomorkotyogás ismerős jelenségek lehetnek, a háttér minden esetben a túltelített, szénhidrátokkal túltelített gyomortartalom. A legtöbb állóképességi sportoló a túltelített gyomortartalom miatt vérzik el a hosszú távú erőpróbák során. Kollégánk, a tanmese futója is itt bukott el. Segíthetjük a szénhidrát és vízfelszívódást, és ezáltal jelentősen túlléphetjük a nyolcszázalékos felszívódási küszöbértéket, ha a frissítő megfelelő mennyiségű Na+-ot (konyhasót) tartalmaz. Ez az ion mind a szénhidrátok, mind a víz felszívódását elősegíti, gyorsítja. De ezt a csodálatos hatású segédanyagot sem szabad nyakló nélkül alkalmazni. A nátrium is elsősorban a vékonybélben fejti ki rendkívül jótékony hatását. Amíg a gyomorban bugyborékol egy nagy falka szénhidrát-molekula társaságában, ő sem igazán tud segíteni az életet adó víz és az energiát adó szénhidrátok szervezetbe juttatásával.


Előző részek itt.


Te az edzéssel foglalkozz, a frissítést bízd az Enduraid-re!