top of page

A frissítőállomások

Érkeznek a tavaszi utcai futóversenyek. A tavasszal együtt pedig érkezik a meleg, aminek természetesen nagyon örülünk. Előző posztunkban is említettük, hogy ez egy nehéz időszak abból a szempontból, hogy a szervezetünknek általában hirtelen kell átállnia, az elmúlt években ez egyre inkább igaz, a -5- 5 fokban való futásról a 15-25-fokban való futásra.


Jönnek a maratonok, félmaratonok, amelyekhez ha csak egyetlen jó tanácsot elfogadtok a frissítés terén, akkor az legyen az, hogy soha semmilyen körülmények között nem hagytok ki egyetlen frissítőállomást sem. Az elsőt sem ahol még úgy érzitek, hogy semmi szükség a frissítésre! Tudjuk, hogy rosszul eshet lassítani, a kezedet nyújtani a pohárért, lehet, hogy lefröcskölnek, lehet, hogy ragadni fogsz, lehet, hogy megtörik a lendület, és akkor még az ivás egyszerű mozdulatsorának futás közbeni végrehajtásáról még nem is beszéltünk. De megéri, higgyétek el! Frissítőállomást kihagyni vétek, sőt komoly kiszúrás a saját szervezeteddel, mert amit nem pótoltál 10 km-nél, már nem fogod tudni pótolni a 15km-es frissítőpontnál. Ennek oka a folyadéktolerancia.


Közepes intenzitású futás során nagyjából fél liter vizet tudunk kényelmesen elfogyasztani óránként (ismétlés!). Ennél nagyobb mennyiség esetén már erőteljesen tiltakozhat a gyomrunk. Az óránkénti ajánlott fél liter folyadékot ne egy állomásnál próbáld meg elfogyasztani, mert azzal indokolatlan szenvedést okozol magadnak. Martonokon általában 5 kilométerenként helyezkednek el a frissítőpontok, félmaratonok esetén ez 2-5km között változik. A maratoni táv hossza és a ritkábban elhelyezett frissítőállomások miatt a fenti tanács még inkább megszívlelendő. Hogy árnyaljuk a fenti útmutatást, az egyik frissítőállomáson víz, másik frissítőállomáson iso ital (szénhidrát pótlás folyékony frissítővel) fogyasztása mellett nagy problémába biztosan nem ütközöl a verseny során. Ha ezt a két tanácsot szem előtt tartod, vagyis minden frissítőállomáson iszol, felváltva vizet és izotóniás italt, akkor a frissítésen biztos nem fog múlni a jó teljesítmény.


Ha szilárd frissítőket preferálsz a képlet már picit bonyolultabb, ez esetben használd az Enduraid programját a frissítés megtervezéséhez! 


Te a versennyel foglalkozz, a frissítést bízd az Enduraid-re!

313 views0 comments

Recent Posts

See All
bottom of page