top of page

Tél végi immunrendszer erősítés, amit ma megtehetsz…

Az emberi szervezet három fő védvonallal rendelkezik a rossz szándékú behatolókkal szemben. Ezek a bőr, az emésztőrendszer és a nyálkahártyák. Télen főként az utóbbiaknak kell állni a támadásokat! A legfőbb kihívás ilyenkor ennek a védvonalnak a karbantartása, és folyamatos erősítése!

Nem is kell nagy segítség az erősítéshez, nincs szükség varázsszerekre, ráolvasásra, és egyéb mágikus hókuszpókuszokra! Remek, hatékony kis védelmi rendszer ez, önmagában is kegyetlenül elbánik a behatolók elszánt, népes hadával! Sok segítségre sincs szüksége, hogy betöltse a feladatát. A legfontosabb nem is az, hogy erősítsük, hanem az, hogy ne gyengítsük ezt a védvonalat! A nyálkahártyák akkor válnak átjárhatóvá a behatolók számára, ha olyan mértékben kiszáradnak, hogy repedés, rés keletkezik rajtuk, ahol becsusszanhatnak szervezetünkbe az elszánt kórokozók! A nyálkahártyák kiszáradását kell elsősorban megakadályoznunk, mert csak a száraz nyálkahártya tud észrevétlenül megrepedni, és ez által ajtót nyitni az elszánt baciknak!

A fentiek miatt nagyon fontos az édes otthon kiegyensúlyozott páratartalmának folyamatos fenntartása – főleg szellőztetés után kell gondoskodni a páratartalom növeléséről! Emellett fokozottan kell óvnunk szervezetünket a kiszáradástól. Sportolóknak ajánlott Nátrium tartalmú italok (pl. High5 Zero pezsgőtabletta, Powerade) rendszeres fogyasztása, mivel a Nátrium segítségével több vizet tud a szervezetünk felvenni és tárolni, amelyből aztán bőven juthat az otthon meleg falai közti párologtatásra, és a nyálkahártyák egészséges nedvességének megőrzésére is!


Az elsőként említett nyálkahártyák után a második védelmi vonalat is célszerű megelőző karbantartás alá vonni! Mindenekelőtt fontosnak tartom leszögezni, hogy az általam másodiknak nevezett védelmi vonal természetesen nem fontossági sorrendet jelez! Az emésztőrendszerünk ugyanolyan fontossággal bír a kórokozók elhárításában, mint a nyálkahártyák, de a hőmérsékletingadozások miatti kiszáradási veszély következtében, talán mégis indokolt volt a nyálkahártyákkal kezdeni ezt a mini sorozatot.

A kiegyensúlyozott táplálkozással fenntartott egészséges bélflóra igen jelentős befolyással bír szerveztünk immunrendszerére! Az egészséges bélflóra immunrendszert erősítő hatása pedig könnyedén tovább fokozható ún. „probiotikus” élelmiszerek következetes fogyasztásával. Élőflórás joghurtok (lehetőleg natúr) kefirek és a hazánkban nagy hagyományokkal bíró, de mostanában kissé talán elhanyagolt savanyú káposzta rendszeres, napi fogyasztásával remekül fenntartható emésztőrendszerünk baktériumflórája.


Fontos, hogy az említett élelmiszerek jó baktériumai élve jussanak szervezetünkbe, mert csak így tudják kifejteni jótékony, immunrendszert erősítő hatásukat. A hőkezelés elpusztítja az egészségért folytatott harcban szövetségesünké szegődött kis élőlényeket, ezért például a savanyú káposztát is nyersen fogyasszuk!


Lassan de biztosan közelednek a tavaszi futóesemények, ne hagyjuk hát, hogy egy közönséges megfázás kizökkentsen minket a ritmusból! Amit megtehetünk, tegyük meg!

Ne feledd! Testmozgás+Megfelelő táplálkozás=Egészség

Megfelelő edzettség+Megfelelő verseny frissítés (race nutrition)=Optimális teljesítmény


50 views0 comments

Recent Posts

See All
bottom of page